A magánszemélyek hitelszerződés-adatait tartalmazó adatbázis egy teljeskörű nyilvántartás, amely a hazai hitelintézetek által kötött valamennyi élő (valamint az ilyen irányú ügyfélnyilatkozatot tevő személyek esetén a lezárt) lakossági hitel- vagy hiteljellegű szerződés adatait tartalmazza. Egy ügyfélhez tetszőleges számú szerződés tartozhat, több banktól is.
A szerződésadatok nyilvántartásának célja, hogy ha egy magánszemély hiteligényléssel fordul valamely finanszírozóhoz, a bank megbízható forrásból pontosan meg tudja határozni az ügyfél eladósodottsági szintjét, és felelős döntést tudjon hozni a hitelbírálat során. Ez a lehetőség védi az ügyfelet a túlzott eladósodás veszélyeitől, valamint a bank számára is csökkenti a hitelezési veszteség lehetőségének kockázatát.
A magánszemély ügyfelek a KHR-ben róluk nyilvántartott szerződések körét, valamint adataik hitelbírálat során történő lekérdezhetőségét az alábbi két nyilatkozattételi lehetőséggel befolyásolhatják:
- Nyilatkozhatnak arról, hogy hiteladataikat más bankok lekérdezhessék-e a KHR-ből.
- Nyilatkozhatnak arról, hogy a hitelük visszafizetését követően még 5 évig a szerződésre vonatkozó információk a KHR rendszerben maradjanak.
A két „igen” nyilatkozat segítségével bármely hitellel rendelkező magánszemély elérhetővé teheti pozitív hiteladatait, valamint hiteltörténetét a KHR-t felhasználó bankok, hitelintézetek számára. Ez kiváló lehetőség mind a jól fizető ügyfelek számára, mind pedig a problémás hitellel bíró (azaz KHR-es mulasztással rendelkező ügyfelek, "BAR listások") számára. A pozitív hiteltörténet bemutatását biztosító szolgáltatás lehetővé teszi valamennyi, a lehetőséggel élni kívánó ügyfél számára, hogy kedvezőbb feltételekkel, és nagyobb valószínűséggel jusson hitelhez.
További részletek a pozitív KHR hiteltörténetről…

A hitelszerződésre vonatkozó KHR információk láthatóságát befolyásoló nyilatkozat
A bármely hitelintézetnél hitellel rendelkező magánszemély ügyfélnek nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e a pozitív (azaz a nem mulasztással, visszaéléssel kapcsolatos)hiteladatainak KHR-ből történő, más hitelintézet általi lekérdezhetőségéhez. Ez alapján három lehetőség áll fenn:
- „Igen” nyilatkozat esetén: a KHR-ben lévő valamennyi hitelszerződésre vonatkozó adat elérhető a bank számára a hitelbírálat során.
- „Nem” nyilatkozat esetén: csak a mulasztásokra, visszaélésekre vonatkozó negatív információk érhetők el a bank számára a hitelbírálat során, valamint a tájékoztatás arról, hogy az ügyfél nem járult hozzá szerződésadatainak megtekintéséhez.
- Amennyiben az ügyfél még nem nyilatkozott (ez csak korábban felvett hitelek esetén lehetséges, amikor a nyilatkozattételre vonatkozó törvényi szabályozás még nem lépett életbe), a KHR a nyilatkozat hiányáról ad tájékoztatást, és csak az esetlegesen nyilvántartott negatív információkat jeleníti meg.
A fentiek alapján tehát a magánszemély KHR-ben nyilvántartott, hitelszerződésre vonatkozó adatai az alábbi esetekben láthatók a bankok számára a hitelbírálat során:
- Azok a hitelszerződések, amelyekhez mulasztás kapcsolódik, minden esetben lekérdezhetőek, a mulasztási információkkal együtt.
- Amennyiben az ügyfél bármely bankjánál nyilatkozik arról, hogy hitelszerződései lekérdezhetőek legyenek a KHR-ből, valamennyi szerződésadata látható a hitelbírálat során a bank számára.
Érdemes tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy a bank különbséget tud tenni aközött, hogy valakinek nincs semmilyen nyilvántartott hitelszerződése (ekkor a KHR-ben ugyanis nem található a keresett személy), és aközött, hogy valakinek van valamilyen hitele más banknál, de nem járul hozzá a szerződés adatok megtekintéséhez (ebben az esetben a KHR tudatja a hitelintézettel, hogy a nemleges nyilatkozat miatt nem jeleníthet meg információkat). Ez utóbbi körülményt a bank figyelembe veszi a hitelbírálat során.
A KHR szerződésadatok láthatóságára vonatkozó nyilatkozatot az ügyfél bármikor megteheti és módosíthatja bármely KHR-hez csatlakozott hitelintézetnél – mindig az utoljára adott nyilatkozat lesz a mérvadó az összes szerződésre vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél csak a hitelbírálat erejéig is adhat hozzáférést adataihoz. Ez a lehetőség további védelmet jelent az ügyfél adatai számára.
Hitelszerződés lezárását követő nyilvántartásra vonatkozó nyilatkozat
A magánszemély ügyfél minden egyes szerződése tekintetében külön-külön nyilatkozhat arról, hogy hitelének visszafizetését követően KHR-ben rögzített szerződésadatai további 5 évig a nyilvántartásban maradjanak, vagy sem.
- „Igen” nyilatkozat esetén a szóban forgó problémamentes hitelszerződés adatai a lezárást követően 5 évig a KHR-ben maradnak.
- „Nem” nyilatkozat esetén a szóban forgó problémamentes hitelszerződés adatai törlődnek a KHR-ből.
A szerződés lezárását követő nyilvántartásra adott „igen” nyilatkozattételt az 5 éves periódus alatt bármikor módosítani lehet, ami a szóban forgó szerződésadat KHR-ből való törlését eredményezi (a módosíthatóság fordítva nem működik, hiszen a nemleges nyilatkozat miatt már törölt adatokat nem lehet újra láthatóvá tenni).
A nyilatkozattétel nem, vagy csak részben befolyásolja azon hitelszerződések adatait, amelyekhez mulasztás kapcsolódik:
- Ha a mulasztás nem került rendezésre (az élő szerződés 5 éves periódust követően veszteségleírással kerül lezárásra), a mulasztás által érintett szerződés a lezárástól számított 5 évig (a mulasztástól számított 10 évig) látható a rendszerben.
- Abban az esetben, ha a mulasztás a bank számára veszteség nélkül rendezve lett, a mulasztási adatok az érintett szerződés adataival együtt a rendezéstől számított egy évig továbbra is láthatóak a rendszerben „nem” nyilatkozat esetén is, függetlenül attól, hogy a hitelszerződés időközben esetleg lezárásra került.
Nyilvántartott szerződésadatok
A KHR az alábbi információkat tartja nyilván a szerződésekről:
- Szerződés megkötésének a dátuma
- Szerződés lejáratának a dátuma
- Szerződés megszűnésének dátuma (kivéve ha élő szerződésről van szó)
- Szerződés típusa (hitelintézeti termék)
- Szerződés összege és devizaneme
- Fennálló tőketartozás összege és devizaneme
- Rendszeres törlesztésre vonatkozó információk (törlesztő részlet összege, devizaneme, törlesztési mód és gyakoriság)
- Előtörlesztésre vonatkozó információk (előtörlesztés dátuma és összege, fennálló tőketartozás összege és devizaneme)
- Megjegyzés a szerződéshez
- Információ arra vonatkozóan, hogy a szerződést jelenleg kezelő bank egy másik banktól vette-e át azt (követelésértékesítés, üzletág-értékesítés vagy fúzió során).
A fennálló tőketartozás összegére, devizanemére vonatkozó információkat valamennyi pénzintézet havi rendszerességgel (minden hónapban a tárgyhót követő ötödik munkanapig) aktualizálja a KHR-ben, lehetővé téve, hogy a hitelbírálat során a mindenkor aktuális eladósodottsági szintek fényében történhessen az ügyfélhitelképességének pontos felmérése.
A KHR a fentieken túl nyilvántartja, hogy az adott szerződést melyik bank (illetve bankfiók) kezeli, azonban ez az információ csak a karbantartásra jogosult pénzintézet meghatározására szolgál, ehhez az információhoz más bankok nem férhetnek hozzá.

